Hetirend

Hétfő: torna

Kedd: kézművesség

Szerda:  zene

Csütörtök: angol

Péntek: angol


Egyéb foglalkozások

Játékos gyermekangol foglalkozás 

Foglalkozásaink célja, hogy énekkel, mozgással, motiváló feladatokkal segítsük elő a korai nyelvelsajátítást. Teljesen kezdők angolosokat is szeretettel várunk! 
Weboldalunkon rendszeresen megjelentetünk szókártyákat, feladatokat, otthoni 
kiegészítő anyagokat az óráinkhoz kapcsolódóan. 

Szerda 16.30-17.30       3 éves kortól

1500 Ft/alkalom
4 alkalmas bérlet 5000 Ft 

Iskolás angoltanulóinkat szeretettel várjuk a Mogyoró Tanoda egyéni és csoportos magánóráin. 

Keddi Kölyök Koncert 


Foglalkozásaink célja, hogy megismertessük és megszerettessük a gyerekekkel a zenét, táncot, népi játékokat és a harmonikus, válogatott klasszikus zenéket is. Tehát itt is játszva tanulunk együtt, mint a zeneóráinkon. 
Zongorát, furulyát, tehát élő zenét hallanak a kicsik, és ebben vesznek részt aktívan. Emellett csörgőkkel sajátítják el az ütemezést, amely a nyelvi készségekhez, nyelvérzék fejlesztéséhez  éppúgy szükséges, mint bő szókincs, amelyhez a dalok szélesebb skálájának megismerése is hozzájárul. 
A későbbi zenetanulmányok mellett elősegítheti az oviban hallott dalok rögzülését és új zenei sikerélmények szerzését is a foglalkozás, illetve nagy hangsúlyt fektetünk a multimodális tanulásra, ezért a vizuális ingerek és a mozgás is a zenei fejlesztő programunk része. 
Ugrás az oldal tetejére